A balek, lelkileg még szinte gyerek fiatalembernek a bankba kellett volna vinnie a pénzesszákot, amivel végül inkább elsétált a Corvin plázán keresztül. Úgy tudjuk, a K&H a Magyar Nemzeti Banktól várta a pénzszállítmányt, hogy feltöltsék készleteiket, a fiatal pénzszállító feladata lett volna, hogy bevigye a bankókat a fiókba.
Tizenegy nyomozó követte a fiút, szinte minden lépését rekonstruálni tudták a térfigyelő kamerák segítségével. A Corvintól a Keleti pályaudvarig rögzítették az útját, itt pedig egy benzinkutas segített a zsaruknak, aki felismerte J. Richárdot
Alaposan meglepődtünk, hogy újdonsült milliomosként először egy jégkrémet vett a töltőállomáson - mondta a Zsaru Magazinnak Lisziné Bánföldi Judit alezredes, a betörési osztály vezetője.
A fiú útja aztán a töltőállomástól pár méternyire lévő Aréna plázába vezetett, ahol tovább költekezett, játékkonzolok és ruhák mellett egy 1,3 milliós karórát is vásárolt.
- Azt mondta, jól akarta érezni magát - árulta el Dorkó Péter zászlós, a BRFK betörési osztály nyomozója. - Olyan dolgokat akart tenni, amiket korábban nem tehetett, például „jó csajokkal" együtt lenni. Ez csak részben sikerült, az egyik éjszakai bárban a VIP-páholyban három lány táncolt neki, de csak addig jutott, hogy megfoghatta egyikük fenekét és mellét.


